Egy könyvesboltban válogatva akadt kezembe William Styron Nat Turner vallomásai című könyve. 1831-ben egy néger rabszolga, Nat Turner Virginia államban föllázadt, lemészárolt több tucat fehér embert és három napig rettegésben tartotta a környéket. Elfogták, halálraítélték. Mi lakozott a lelkében, hogy jutott idáig? – írja a borítószöveg. A téma igen aktuális (volt), hiszen a könyv kiválasztásakor 2020 nyarán jártunk, amikor már hónapok óta forrongott az Amerikai Egyesült Államok lakossága diszkriminációs, faji, politikai kérdések kapcsán. Kíváncsivá tett a XIX. századi történelemnek ez az előttem addig ismeretlen része.
A mű azonban nem történelmi regény, ahogyan azt a szerző igyekszik is azonnal leszögezni. Egyetlen dokumentum van, amiből táplálkozik:
Nat Turner saját vallomása, mindaz, amit a lázadó rabszolga a börtönben nyilatkozott Thomas Ruffin Gray-nek, a helyi ügyvédnek.
Kiadástól függően ennek az irománynak az előszava megtalálható a könyvben. Nat Turner, a főhős elbeszélésében követhetjük végig az életútját egyes szám első személyben. Megismerjük Turner belső gondolatait és vívódásait, gyerekkorától az akasztófáig. A lázadás után bebörtönzött rabszolga mesél az ügyvédnek, azonban nem fedi fel számára minden esetben a valós indítékokat és okokat. Az olvasóval azonban bőbeszédűen közöl mindent: különböző látomásait, viszonyát a Szentírással és Istennel.
Nat Turner ugyanis – akkoriban igen szokatlan módon – megtanul olvasni, és sokat forgatja a Bibliát. Első gazdája ugyanis jószívű, a kor mércéjével mérve igen emberségesen bánik rabszolgáival. Nála nevelkedik gyermekként Turner, ő fedezi fel képességeit, emeli maga mellé, írni-olvasni tanítja, sőt, kitaníttatja az ácsmesterségre. Ígéretet is tesz a felszabadítására, amint a szakmát kitanulta. Minden adott, hogy Nat szabad, tanult feketeként, jómódban élje le életét. Ám ebben az időszakban Virginia állam kezdi elveszíteni mezőgazdasági súlyát, ami egyre inkább a déli államok hatalmas, általában gyapotot termesztő ültetvényeire tevődik át.
A helyi feketék azzal szembesülnek, hogy jó részüket tulajdonosuk el fogja adni délre.
Ott pedig embertelen körülmények közt kell fáradságos munkával gyapotot szedniük. Nat Turner gazdája is kénytelen eladni birtokát, elköltözik. Natről – akit igazán szeret – azonban gondoskodni szeretne. Rábízza egy ismerős lelkészre, hogy tanuló idejét egy nagyvárosban, Richmondban töltse, aztán felszabadítsa. Ám a tiszteletes, aki szegény körülmények között él egy kis településen, elveszi az erre félretett pénzt, Natot pedig rabszolgamunkára fogja. A főhős (és az olvasó) hatalmas csalódása ez. Később a feketék prédikátoraként tevékenykedik. A prédikátor-körútján tapasztalt borzalmak láttán Nat fellázad, és az elégedetlenkedők élére áll. Karizmáját felhasználva gyűjti csapatát a felkeléshez. A lázadásuk vérfürdőbe torkollik, Nat tanácsára és vezetésével. Kicsúszik a kezéből az irányítás, nem sikerül megvalósítania az északi államokba menekülés tervét.
Nat Turner’s Rebellion, 1831. Guilder Lehrman Institute of American History; flickr.com
A Nat Turner vallomásai érdekessége a két párhuzamosan, egymáshoz sokszor fizikailag is nagyon közel létező társadalom viszonyának ábrázolása. Időről időre jelennek meg szereplők, akik érzik, hogy nem helyes az ilyen módon szeparált világ, vagy esetleg más okból nem találják a helyüket abban a társaságban, amibe beleszülettek. Ám érdemben változtatniuk a helyzeten sosem sikerül. Rajtuk kívül vannak a fehéreket csatlósként kiszolgáló rabszolgák, akik mintha önmaguk lealacsonyításától várnák helyzetük javulását. Nem egyszer fordul elő, hogy Nat is „nigger-nyelven”, azaz saját műveltségét meghazudtolva beszél egy-egy ismeretlen fehérhez, de találunk példát arra is, amikor feketék szökött rabszolgákat fognak be és szállítanak vissza gazdáikhoz olyan módon, hogy szökött rabszolgák letelepedett csoportjának adják ki magukat.
A Nat Turner vallomásait 1967-es megjelenésekor – Martin Luther King tevékenykedésének idején – üdvözölte a fekete közösség, azonban néhány évtizeddel később a hozzáállásuk szinte teljesen ellentétessé vált. Nem tisztem ilyen szempontból megítélni a könyvet, de azt gondolom, nem feltétlenül lehet a történelem eseményeit – legyenek akár fikcióval színesítve – mindig napjaink értékrendjére, a mostani helyzetekre vetíteni.
Németh Mátyás, 17, Magyarországi Teens Szerkesztőség
