in

HU | TanZen. Avagy segít-e a zene a tanulásban vagy sem?

Szerintem mindenkit izgat, hogyan tudna javítani tanulmányi eredményein. Nekem is javasolták már, hogy tanulás közben hallgassak zenét, az úgy sokkal jobb.

Tapasztalataim szerint az unalmasabb tantárgyak házija írása közben tényleg pozitív hatású lehet a zene, de ha valami dolgozatra próbálok tanulni, akkor inkább csak elvonja a figyelmem. Természetesen mindenkinek más válik be, de olvastam Nick Perham és Harriet Curie kutatásáról, amely során megfigyelték az átlagteljesítményt zenével és anélkül.

A kutatást úgy bonyolították le, hogy a tanuló diákcsoportot négyfelé osztották. Az első csoportban síri csendben tanulták a kiosztott anyagot. A következő csapat tagjai olyan dalokat hallgattak a tanulás során, amiket kedveltek. A harmadik gárda fülében utált zenék szóltak, az utolsó csoportnak pedig szöveg nélküli zenét raktak be. A tanulóidő lejártával a memorizált anyagból tesztet írtak. Ez alapján a teljesítmény csökkenő sorrendben így nézett ki:

1. A legeredményesebben az első, azaz a csendben írók csoportja dolgozott.
2. A szöveg nélküli zenét hallgatók követték őket teljesítésben.
Kevésbé voltak eredményesek a szöveggel rendelkező zenét hallgatók csoportjai, függetlenül attól, hogy szerették-e vagy sem az adott zenéket.
3. A tanulmány azt mutatja tehát, hogy a tanulást nem feltétlenül segíti a háttérzene. De ha mégis ragaszkodik valaki a leckekészítés mellett szóló zenéhez, egy fokkal praktikusabb a szöveg nélküli számok hallgatása.

Nyilván több felmérés volt ebben a témában is, ezért tovább kutakodtam. Találtam egy cikket, amiben Manuel Gonzalez és John Aiello azt fejtették ki, hogy személyiségtől is függ, hogy a zene hatására az eredményeink javulnak, vagy romlanak.

A tesztelés két részből állt: elsőként meg kellett keresniük a szövegben az összes a-betűt. A második feladatban szavakat kellett párosítani, amikből később a szópár egyik tagját felolvasták, és vissza kellett emlékezniük annak párjára.

A vizsgálat mindkét részét teljesíteni kellett a vállalkozóknak: teljes csendben, egyszerűbb zenével, majd összetettebb zenével is.

Ezek alapján sikerült felmérni, hogy az egyszerűbb feladatnál akkor haladtak a legjobban, amikor bonyolult zene szólt, míg a nehezebb feladatnál a csend segített leginkább. Azt is le tudták szűrni a kísérletből, hogy kik bírják a monotonitást, kik unják el magukat hamarabb.

A két különböző kísérlet után arra a véleményre jutottam, hogy mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mivel érhet el javulást az eredményeiben: csenddel, vagy valamilyen zenével a háttérben. Én is kísérletezek majd, nálam melyik válik be a leginkább.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Journalism adventure: A Gift of Experience | P2P PHILIPPINES

ES | No es nuestra, sino que somos de ella