in ,

HU l Magyar és amerikai iskolarendszer

Két kontinens között ugráltam eddigi rövid életemben Amerika és Európa között.

Az általános iskolát Amerikában kezdtem el, de negyedik osztályba már Budapesten jártam. Ötödikben újból Amerikába vetett a sors, de most hatodikban ismét a Krúdy Gyula Angol Magyar kéttannyelvű általános iskola tanulója vagyok. Volt hát alkalmam többször is váltani, és sokszor elcsodálkoztam a két iskolarendszer különbségein.

A legelső különbség, amire rájöttem, amikor először beléptem magyar osztályomba, az osztályok összetételében rejlett. Amerikában nincsenek állandó osztályok, csak évfolyamok, és ezen belül minden évben változnak az osztálytársaid. Magyarországon viszont, ameddig egy iskolába jársz, addig ugyanazok az osztálytársaid. Ez hatalmas különbség, mert amikor már 6 évet vagy összezárva ugyanazzal a 20 emberrel, akkor ők már nem csak az osztálytársaid, hanem a saját közösségeddé válnak. Ezt nagyon hiányoltam az amerikai sulikban, mert ott így nagyon nehéz volt szoros, hosszan tartó baráti kapcsolatokat építeni.

Ekkor jöttem rá arra, hogy mekkora kincs egy olyan közösség, amelybe tartozol, és amelyben sok barátod van.

Gondoljunk csak bele, hogy amikor az osztályfőnökünk minden közös programban sok fényképet készít, itt is, ott is, akkor egészen más érzés később visszanézni a fényképalbumot, mert például Amerikában minden évben más gyerekekkel és más tanárokkal látod viszont magad.

Ilyenkor jobban szerettem volna Magyarországon tanulni, és szívesen maradtam volna ott. Még egy hatalmas különbségre jöttem rá, márpedig arra, hogy Magyarországon sokkal több szabadságot adnak a diákoknak, de evvel az jár, hogy több felelősségük is kell legyen.

(Copyright: Pixabay)

Amerikában nem csak könnyebb a suli, de nincs is sokáig olyan, hogy felelés, prezentáció, verstanulás, sőt még nem is muszáj tolltartót hozni, csak ha akarsz, mert adnak ceruzát. Ami jól hangzik, de közben a tanárok úgy viselkednek a tanulókkal, mintha kisgyerekek lennének, és sokkal kevesebb szabadságuk van. Például Amerikában még van is külön iskolabusz a gyerekeknek, amivel biztonságban el tudnak jutni az iskolához és haza, míg Magyarországon már elég korán egyedül mennek az utcákon, ami térkép segítségével is veszélyes.

Így a magyarországi tanulókat önállóságra nevelik, de közben nehezebb is nekik az iskola.

A nehezebb iskolarendszerrel együtt jár a nehéz iskolatáska, és ez tényleg igaz. Amerikában ahelyett, hogy tankönyvekkel és füzetekkel tankolnák fel a diákok táskáját, inkább csak egy mappa van a diáknál, abban vannak a papírok, amelyeket egyszeri használat után rögtön ki is lehet dobni. Mivel a diákok naponta kapnak új papírokat, én egy külön fiókba tettem ezeket. Az év felére már tele is lett a fiók, és picit szomorú volt látni, mennyi papír megy a kukába. Viszont Magyarországon a sok tankönyv és füzet, amit folyamatosan cipelnünk kell, rossz a hátnak és a gerincnek.

Összefoglalva: Magyarországon jobb az osztályközösség, de nehezebb az iskola. Nagyobb önállóságra nevelnek, de nagyobb terheket is kell cipelnünk. Kevésbé védi az iskola a gyereket, mint Amerikában, de a gyerekek emiatt gyorsabban fejlődnek és érettebbekké válnak. 

Réka Ferencz, 13, Szerkesztőség Magyarország

Deixe uma resposta

O seu endereço de email não será publicado.